Tehát adott Roosevelt, a cibetmacska, a látens forradalmár... ezerszámra etetik vele azt a szar kávébabot, mintha kedvére volna, hogy cicc, cicc, cicc, termeld a tőkét, az ég áldjon meg. A tetejébe még meg is tapsolják magukat, hogy srácok ez szép volt, láttad mekkorát szart? azta mennyi lóvénk lesz ebből, gyerekek, veszek egy szalagparcellát az Alföldön. az hol van, Suharto? nem tom, valahol messze innen, a szovjetek lába ujjánál, láttam tegnap a televízióban.

Kik ezek egyáltalán, ilyen soros-féle pénzhajcsárok, biztos. Ja, most nézem, indonézek, hát fogadják őszinte gratulációmat, sikerült az igájukba hajtani még egy dolgot, ami van nekik. Van vizük, annyi, hogy a lakosságnak a hegyek tetején kell lakni, mert az ország többi részén a tengert tartják. Azon kívül van valami torz, fúziós iszlám, meg dzsungel. Előbbi kettő megteremti, és fenntartja az indonéz identitást, ők azok az arcsipelágói muszlimok, utóbbi, az esőerdei biomassza meg támogatja, mint nyersanyag, ami rendelkezésre áll. Abból kérem gazdálkodni köll, azt kérem fel köll dolgozni. Csuda egy ország.

De hogy mikor ért oda a piacgazdaság, és mikor konvertálták az esőerdőket és minden beltartalmukat is azzá, azt nem tudom. 98-ban amúgy. A lényeg, hogy a cibetmacskák, és különösképpen Roosevelt kényszerítve van erre. Egyszerűen.nem.teheti.meg.hogy mást egyen, mint kávébabot. Kötelezve van a szerencsétlen állat, meg van fosztva a választás lehetőségétől, kérem, és ez számomra, stabil europér tudattal rendelkező indivídumnak, egy modern embernek elfogadhatatlan!

Mindezek tudatában kijelentem, hogy Indonéziában nincs szabadság. Lábtörlő alatt se, söprű nyelébe fúrva, sehol se. Talán soha nem is volt. Mármint a macskákra nézvést. Mert elképzelhető, hogy nem is kényszerítették, hogy a bal kezét használja - úgy értem, legyen a kapitalizmus foltos gépezete, hanem ez csak úgy jött: repült egy közepesen pleisztocén alkatú madár, és hogy, hogy nem kiesett a bögyéből a kávébab. Földetérés után leszúrta a zászlaját - I claim this land in the name of our Majesty - és lőn lett Indonézia minden indonéz kávébabok hazája. E honfoglalás évtizedes ratifikációját imbolygó farokcsóválás mellett végignézve dönthette el a cibetmacska - az én Rooseveltem öregapja, hogy hát hmm, tulajdonképpen, innen nézve, ha éppen úgy adódik, voltaképp én ehetek kávébabot is. Szerintem ez így is lehetett - habár csak egy etológust ismerek, és ő egyébként is csak kannibál verebek szexuális aberrációival foglalkozik - de biztos egyetértene velem. Ezek fényében a bekezdés elején foglalt kijelentésemet tartom. Régen az emigráns kávébabok agresszív hódításának és minden egyéb őshonos faj elnyomásának voltak áldozatai a cibetmacskák. Legfőképp a cibetmacskák! 

Szegény szegény Rooseveltem, a szabadságod ott a székleted mellett, zsarnokok zsebében.